Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Híres biológusok. Ch. R. DARWIN

CHARLES ROBERT DARWIN  (1809-1882)

Charles Darwin az angliai Shrewsburyben született. Apja orvos volt és fiát 16 éves korában az edinburghi egyetem orvosi fakultására íratta be. Amikor apja belátta, hogy az orvosi egyetem a fia számára nem jelent semmit, átvitte Cambridge-be a teológiára. Ez annál is inkább meglepő volt, mert a fiatal Darwint szinte csak a vadászat érdekelte! Lám minden korban ilyen a fiatalság! Az itt töltött éveket maga Darwin elfecséreltnek nevezte, viszont itt találkozott Henslow-val, akinek a botanikai előadásait élvezte. E mellett -unalmában- rászokott a bogarak gyűjtésére, mely aztán döntő tényező lett Darwin további életében, mert véglegesen ráirányította figyelmét a természet megfigyelésére. 1831-ben aztán egy váratlan lehetőség végleg "megpecsételete" a fiatal Drawin életét. Ekkor ajánlatot kapott Fitz-Roy kapitánytól, hogy legyen kísérője és tudományos munkatársa azon a földkörüli úton, melyet a Beagle (Vizsla) nevű háromárbócos hajóval tesznek meg. Ezt az útat később maga Drawin is élete legjelentősebb eseményének tekintette. Valóban ez az út aztán az egész pályafutását meghatározta. Ezen az úton (különösen a Galapagosz szigeteken) szerzett tapasztalataira építve dolgozta ki evolúciós eszmerendszerét. 1859 novemberében 1250 példányban jelent meg fő műve,  A fajok eredete. Első magyar nyelvű kiadása 1873-ban, az utolsó 1955-ben(!) jelent meg. Ebben a művében az élőlényeket változónak tartja és ebben a változásban, átalakulásban (a faj fogalmának modern és tudományos értelmezése is a Darwin nevéhez fűződik) a környezetnek, a létért való versengésnek és a természetes kiválogatódásnak szán nagyon fontos szerepet. Bár a "darwini" értelmezés az eltelt évszázadok alatt sokat változott, sok mindennel kiegészült, de a lényege ma is igaz! Darwin nagy hatással volt korára. Sokan a hívei, sokan pedig az ellenfelei lettek, de az tagadhatatlan, hogy ő volt az, aki képes volt új irányt adni a biológiának, és így alapvetően befolyásolta a biológia történetét!  

A 4. képen Shubinnak a rájákkal végzett kísérletének eredménye látható. A kísérlet lényege: rájalárvákban (A-képek) módosítottak egy gént, azt amelyik az emberben a kéz formáját határozza meg és amint az várható volt a növendék ráják uszójának formája (B-kép) megváltozott. Mérlegeld a kísérletet és az eredményt és válaszolj az alábbi kérdésre!

a/ Tekinthető-e evolúciós bizonyítéknak a kísérlet eredménye? Indokold a válaszod!